Eredmények öt év tükrében
NONPROFIT MARKETING KLUB
EREDMÉNYEK ÖT ÉV TÜKRÉBEN
Visszatekintve az elmúlt évekre, elmondható, hogy a Nonprofit Marketing Klub élete mozgalmas és eredményes volt. A 2004-2009 közötti időszakban a társadalmi célú kommunikáció, valamint az egyéni adakozás, és a társadalmi felelősségvállalás, tudatformálás területén komoly előrehaladás történt. A fejlődés irányait követték a Klub programjai is, amelyek a civilszervezetek megismerését szolgáló marketing tevékenységet, valamint a nonprofit szektor közérdeklődésre számot tartó, legfontosabb és legaktuálisabb kérdéseinek megvitatását segítették.
A Klub - a Nemzeti Civil Alapprogram indulása óta - kiemelt partnere a társadalmi célú kommunikáció témakörében, országos szakmai konferenciákat, szemináriumokat szervező Civilkomp Programirodának, 2007 januárjától a Civilkomp Alapítványnak. Az öéves együttműködés során a rendezvényeken a MMSZ szakmai védnökként is megjelent, kiemelt helyet kapott a programok kommunikációjában és az előadók sorában, valamint a Civilkomp honlapján, illetve fordítva, a Civilkomp programok is rendszeresen megjelentek a MMSZ hírlevelében, és weboldalán.
Az öt év alatt több közös szakmai műhelymunkát szerveztünk, köztük pl. az "Egy hét az 1%-ért" címmel az 1%-os kampányidőszakot megelőzően, továbbá a civilszervezetek számára is fontos kérdést jártuk körül az "Elégedett-e az ügyfél? Kik a civilek partnerei? címmel szervezett workshopon. A konferenciák közül kiemelhető a Magyar Újságírók Országos Szövetségével közös szervezésben megvalósuló "Egyből Egyenlőbb" 1%-os munkakonferencia, a Magyar Tudományos Akadémián, NCA támogatással rendezett "Adományozás kultúrája Magyarországon", sz "Egy nap az '%-ért" szemináriumnak, valamint az évente megrendezett Civilkomp konferenciák.
Rendezvényeinken minden alkalommal fontos szempont volt a szektorközi párbeszéd megteremtése, egymás munkastílusának, módszereinek megismerése, ezért igyekeztünk a részvételi arányokat kiegyenlíteni, a civilszervezetek képviselői mellett a minisztérium szekértőit, a média- és a gazdasági szektor szereplőit is egy asztalhoz ültettük számos alkalommal.
Kiemelt programok
A Klub tevékenységének, valamint a vállalatok társadalmi területek iránt növekvő érdeklődése eredményeként első alkalommal került sor "Nonprofit szekció" szervezésére a "Marketing jövőre hangolva -2027" címmel megrendezésre kerülő XVII. konferencián. A szekció az esélyegyenlőség kérdésköreit, a társadalmi párbeszéd szintjeit, eszközeit, valamint a vállalkozások társadalmi felelősségvállalását mutatta be és jövőbeni fejlődési irányait vitatta meg. Aktualitását adta az "Egyenlő esélyek mindenki számára - Európai év".
Civilkomp '07 a társadalmi célú kommunikáció ötödik fóruma
A szakma szélesebb körű bevonásával 2007. október 2-5. között, a Promotion nemzetközi marketing-kommunikációs szakkiállítás keretében rendeztük meg a kétnapos konferenciát, amelynek témáját szintén az esélyév adta, annak kommunikációs fortélyait mutatta be. Az ötödik, jubileumi rendezvény alkalmából "A civileket nem a reklámokban kell keresni. Hanem?" címmel kutatást végeztetett a Civilkomp Alapítvány a Klubbal, valamint a Marketing Szövetséggel együttműködésben. A civilek, valamint a gazdaság szereplői körében elvégzett felmérés eredményeit Bohnné Keleti Katalin, a kutatás vezetője mutatta be a konferencia plenáris ülésén. Az előadások meghallgathatók, megnézhetők a Civilkomp honlapján, a "Best of Civilkomp" linken
PROGRAMTERV
A Klub továbbra is kiemelt feladatának tekinteti a nonprofit szervezetek kommunikációjának segítését, fejlesztését, a civilmarketing erősítését, a társadalmi felelősségvállalás, a tudatformálás eszközrendszerének kialakításában való közreműködést.
A társadalmi témák, civil szervezetek hatékonyabb megjelenését szolgáló terveink, elképzeléseink megvalósítására "A kultúrák közötti párbeszéd éve" jó hátteret, együttműködő "légkört" teremt, hiszen a civileknek fontos szerepet szánnak az idei programsorozat megvalósításában.
A Civilkompok szervezésében való közreműködés mellett, a 2007-ben végeztetett marketingkutatás eredményeivel immár alátámasztva megkezdjük korábbi terveink megvalósítását, amelyek növelik a civilek bemutatkozásának, megismerésének fórumait, mint pl.:
Párbeszédpontok (CIVILPONT) kialakítása, működtetése. Elképzeléseink szerint az országos szakkiállítások és vásárok környezete jó színteret adhat ennek a fórumnak, hiszen adott a téma, a helyszín, csak kapcsolódni kell a társadalmi célú, közösségépítő közéleti programokkal, félnapos konferenciákkal, amelyhez együttműködő partnerként a hazai vásárok, kiállítások szervezőit, kiemelten a Hungexpo Zrt.-t kívánjuk megnyerni.
Társadalmi célú, közéleti hírportál indítása, amivel a közérdekű, társadalmi célú párbeszédhez teremtünk színteret. Terveink szerint a portál a civil márkaépítés, a társadalmi felelősségvállalás és az adományozási kultúra, valamint a közbeszéd és közgondolkodás fejlődésének elősegítését, társadalmi kampányok és 1%-os hirdetések hatékonyságának növelését, a tudatformálást, szolgálja. Az új orgánum révén a civilek bemutatkozási esélye növekszik (civileket nem a reklámokban kell keresni), többen kaphatnak lehetőséget saját szervezetük bemutatására, az 1%-os gyűjtést célzó "reklámozására", illetve a társadalompolitikai - jótékonysági, esélyegyenlőségi - témákhoz kapcsolódó cikkek, publikációk, riportok, szociográfiák, népszerű tudományos publikációk megjelenésére, valamint nagyobb visszhangot kaphatnak a gazdasági szférával karöltve megvalósuló jótékonysági kezdeményezések.
A médiaportál rendszertervét kidolgoztuk, indításához szponzorok bevonása, vagy célzott támogatás elnyerése szükséges. Pályázatok benyújtását, a támogatói kör bevonását, az együttműködések kialakítását már megkezdtük.
A közelmúltban előtérbe kerültek a fogyasztóvédelem nyilvánosságát, és a tudatos fogyasztóvá válás, az objektív vásárlói tájékoztatás területeit érintő kérdések, ezért elérkezettnek láttuk az időt, hogy a Klub tevékenysége e területre is kiterjedjen.
Együttműködést alakítottunk ki
ˇ a Szponzorációs Asztaltársasággal, az április 24.-én a Magyar Telekom Székházában megrendezésre kerülő "Szponzorációs konferencia és mesterkurzus" szervezőivel. A nemzetközi konferencia a fogyasztók figyelmének és érzelmeinek megragadását, az úgynevezett "fogyasztói bevonódást" állítja a középpontba
ˇ részt veszünk a MÚOSZ Nonprofit és Fogyasztóvédelmi Szakosztálya által szervezett "Párbeszéd a fogyasztók tájékoztatásáért" címmel immár második éve rendezett műhelymunka sorozatban, közreműködünk a programok kialakításában, javaslatokat teszünk a marketing területéről meghívható előadói körre.
Partnerei vagyunk a Társadalmi Unió által idén alapított Fogyasztói Kontroll Központnak, segítünk a szervezet hatékony működésének, főként a honlap szerkezetének kialakításában, valamint a kommunikációs tevékenységben. Felvettük a kapcsolatot a nemrég alakult "Magyar Fogyasztói Platform" Kft. képviselőivel szakmai együttműködés kialakítása céljából, amelynek eredményeként megállapodtunk, hogy kölcsönösen hírt adunk egymás progrmjáról, együttműködünk a magasabb szintű, tudatosabb fogyasztói kultúra kialakításában.
Továbbra is együttműködünk a MÚOSZ Nonprofit és Fogyasztóvédelmi Szakosztállyal, részt vállalunk egymás programjainak - szemináriumok, szakmai műhelymunkák - színvonalas megvalósításában. Idén közreműködünk a "Civil újságírás fortélyai" címmel három vagy négy alkalommal megrendezésre kerülő sajtószervezési szemináriumsorozatban, ami a nonprofit szervezetek képviselőinek, valamint a marketing- és médiaszakembereknek segítheti a munkáját. A műhelymunka célja a civilek képviselői számára bemutatni milyen szokványok mentén, milyen elveken működik a médiagépezet, a marketingmunka mely területét érinti a sajtóval való kapcsolat kialakítása.
JÖVŐKÉP
A fejlett társadalmak megítélésében az egyik legfontosabb szempont az adakozás, a jótékonyság, a társadalmi felelősségvállalás mértéke. Az adományozás, a támogatás nagyon érzékeny, bizalomra épülő terület, ahol lényeges szempont a hitelesség. Fontos a nyilvánosság, a civilszervezetek működésének átláthatósága, a tervek, programok ismertetése, eredmények felmutatása. Ma már a civilszervezetek is belátják, nélkülözhetetlen a hatékony marketingmunka, amihez a szükséges forrásokat is meg kell teremteniük. Hiszen az, hogy kit, milyen mértékben, mennyi ideig támogatnak, nagyban függ a kölcsönös előnyökre épülő együttműködések kialakításától, a partnerkapcsolatok ápolásától, a rendszeres kommunikációtól. Az összefogás, a partnerségi viszonyok kialakítása, a társadalmi párbeszéd területein a fejlődés elindult, a haladásban, továbbfejlődésben nyújt szakmai segítséget a Nonprofit Marketing Klub a jövőben is.
Helyszín: általában a MÚOSZ Székház (Bp., Vörösmarrty u. 47/a) igény esetén vidéken is, amennyiben szervződnek helyi klubok
Terminus: általában kéthavonta, a hónap utolsó péntekén, illetve az aktualitásokhoz, valamint partnereink programjához igazodva.
Részvétel
meghívásos - a tagság részére e-mailben, új érdeklődők számára a "Hírek" rovat és a Marketing Szövetség hírlevelében, honlapján aktualitásai között nyilvánosan.történik
az NMK műhelymunkákban ingyenes a részvétel
a Civilkomp konferenciákon és a szemináriumokon kedvezményes díjfizetés a tagságnak!
Tagsági feltételek és jelentkezés: http://www.civilkomp.hu/mmsznmk/jelentkezes
Follow up: A visszajelzések alapján érdeklődés mutatkozik a klubok programjai iránt, ezért az elhangzó előadások anyagát kivonatosan feltöltjük a rendezvényeket követően, meghatározott ideig egyrészt a résztvevők, másrészt azok számára is elérhetővé téve, akik a távolság miatt nem tudnak résztvenni a foglalkozásokon. Elsősorban a személyes jelenlét ad igazi interaktív jelleget, amit a klubvezetés mindenkor ajánl, mivel a személyes kapcsolat hatékonyabb együttműködéseket eredményez a gazdaság minden területén, így a nonprofit szektorban is!
Terveink szerint - a közel jövőben - kiépítjük a NMK regionális klubjait és roadshow módszerét alkalmazva a programokat "házhoz visszük" a leendő helyi képviseletek közreműködésével.
Tréningtervek között: CIVILRETORIKA
Személyiségfejlesztő műhelymunka és marketing-kommunikáció szemináriumsorozat
Tervezett időpontok: novembertől folyamatosan - háromnapos önálló retorikatréningek szervezése és az "1 nap az 1%-ért" szemináriumok keretében egy napban
Tervezett helyszín: MÚOSZ Székház és a klubtagok által javasolt, biztosított helyszínekre kihelyezve
Kiket várunk? Az NMK műhelymunkáiban és a tréningeken - a civil szervezetk képviselőin, önkormányzati és minisztréiumi referensek, kommuniációs tanácsadók részvételén túl - feltétlenül javasoljuk nonprofit szakos egyetemi hallgatók és a felnőttképzésben résztvevő, pályamódosításban gondolkodó marketing szakemberek részvételét. Itt kiváló alkalom nyílik az ismerkedésre, a civil témák feldolgozása közben való "egymásra találásra", akár időszakos, akár a hosszú távú együttműködésre is lehetőség teremtődhet.
A Klubok és a szemináriumok részletes programtervét és helyszíneit a "Hírek" rovatban aktuálisan közzé tesszük az újabb érdeklődők számára is.
Tematika részletesebben
1%-os kampányok szervezéséhez szakmai segítségnyújtás, gyakorlati útmutatás (reklám, (Internet)marketing, PR és médiakapcsolatok építése, konkrét kampányok elkészítéséhez való segítségnyújtás). A műhelymunkák eredményességének növelésére a TCK kampányokban jártas reklám-, marketing-, PR-, és Internet szakembereket kérünk fel közreműködésre, előadás megtartására.
Bevezetés a személyre épülő kommunikációs stratégiákba. A hiteles személyiség kritériumai. Előnyös viselkedésminták és hibás szereplések hatáselemzése (interjúk, tárgyalások, előadások, viselkedéskultúra, személyiségfejlesztés, hatékony érdekérvényesítő technikák stb.)
3. "1 nap az 1%-ért" ötnapos szemináriumsorozat
Cél: a folyamatosan szervezett műhelymnka. Közvetlen célja: kézzel fogható, azonnal alkalmazható fortélyok, gyakorlati fogások, ötletek átadása a résztvevőknek, amiket az aktuálisan zajló "1%-os" kampányidőszakban alkalmazni is tudnak.
Témák: a kommunikáció részterületei - marketing, pr, reklám, média, internet, retorika - amelyek egy-egy napban célzott, de részletes megismerését teszik lehetővé annak a témának.
Eladók, témavezetők: ismert, elismert hazai kommunikációs szaktekintélyek
