Hírek
Rávilágítottak: tényleg csalhat-e a villanyóra?
Párbeszéd a fogyasztók tájékoztatásáért
Csalhat is, meg nem is - derült ki május 14.-én a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházban megrendezett sajtó kerekasztal beszélgetésen, amit az ötvenöt résztvevő egybehangzóan tanulságosnak és időszerűnek tartott, ezzel együtt nem mindenki távozott pozitív élménnyel. De ez a problémakör természetéből adódott, és várható volt. Az ugyanis továbbra is tisztázatlan kérdés maradt, ha csal is a mérőóra, akkor azt pontosan kinek a hibájából teszi? Ez lényeges kérdés, mivel itt százezrekről van szó akár egy átlagos, panelházban élő család esetében is...
Első hallásra elmondható: mindenkinek és senkinek. Az, hogy első alkalommal nem született meg az egységes - főként jogi kérdéseket tisztázó - álláspont, és nem alakult ki mindenki számára elfogadható konszenzus, az nem csoda, szinte várható volt. De a parázs viták, a sürgető keresztbe kiabálások, türelmetlen kérdések-válaszok záporozása megtörtént, megvalósítva a célul kitűzött párbeszédet, egy asztalnál, körben ülve, egymás nyelvén - és nem jegyzőkönyvek szaknyelvén - beszélve. Több alapvetés leszögezésre került, pl. a szolgáltató elismerte, hogy a fogyasztója "általában" kiszolgáltatott, mivel nem válthat naponta energiaszolgáltatót, ezért nagyobb empátiára, konszenzuskészségre van szükség a vitás ügyek rendezéskor részükről. A jogász hangsúlyosan rámutatott, hogy egyenrangú szerződő felekről van szó, ezért egymás felnőttként való kezelésének, a valós párbeszédnek mindenképpen helye van az "ügyek" intézésekor. Az igazságügyi szakértők, műszaki tudományos oldalt képviselő kandidátusok bemutatták a szóban forgó csalás - azaz a mágnesezhetőség - technikai lehetőségének létét vagy nem létét, illetve a minisztérium képviselője hangot adott egy lényegi meglátásának: felhívta a szolgáltatók figyelmét az életszerűségre való törekvésre, amihez a jelenlévők a törvények alakítását vélték szükségszerűnek. Mi a tényállás a rendezvényen elhangzottak tükrében? Részletes összegzés olvasható az akontroll.hu weblapon: >>> Ősszel folytatása következik, kerekasztal kiterjesztett körben, várhatóan a gáz és vízórák is terítékre kerlnek...
Tervezett felvetések Elektromos-áram közműszolgáltatók, hatósági-, fogyasztóvédelmi szakértőkkel (Magyar Energiafogyasztók Szövetsége, NFH, stb.), fogyasztóvédőkkel, a témában érintett panaszosokkal és a média képviselőivel sajtó-kerekasztalbeszélgetésen vitatják meg és világítanak rá együtt: Miért kiszolgáltatott a fogyasztók helyzete a közműszolgáltatókkal szemben? Feljelentheti-e, elítélheti-e a fogyasztót a szolgáltató nem bizonyított gyanú alapján? Megbírságolhatja-e többszázezer forintos nagyságrendben? Behajthatja-e a nem bizonyított túlfogyasztást? Az EU-ban szabályozott-e a kérdés? Hovatovább miért olyan bonyolultak a számlák? Hogyan tehetők egységessé, közérthetővé az Európai Unión belül? A kerekasztal-beszélgetés résztvevői, akik külföldi és hazai kutatási eredmények tükrében bemutatják a mérőberendezések működését - általában tapasztalható - csalhatatlanságát: Levezető moderátor: Balogh Dezső, okl. villamosmérnök, a NFH nyugalmazott vezető főtanácsosa 13.00-13.15 Vitaindító Balogh Dezső: Tényleg csalhat-e a villanyóra? 13.15-13.30 Közműszolgáltatók kontra kiszolgáltatott fogyasztók... Mi a helyzet az EU-ban? "Egységesített és érthető energiaszámlákért Európában" kampány ismertetése Felkért hozzászóló: Herczog Edit EP képviselő 13.30-13.45 Nem bizonyított gyanú alapján megbírságolt fogyasztók esetének ismertetése (5-5perc) Felkért hozzászóló panaszosok: Halász Éva Ágnes, Dr. Éry Pál, Kőhalmi Tamás 13.45-14.15 Manipulálhatja-e a fogyasztó mérőóráját? Felkért hozzászólók: Dr. Jeszenszky Sándor a műszaki tudományok kandidátusa, egyetemi docens (15 perc) Fodor József osztályvezető, Mátyus Péter főelőadó ELMŰ Hálózati Kft. (15 perc) 14.15-14.30 Bizonyítás kérdése: a vélt csalást kinek, és milyen formában kell igazolnia? Mikortól számít bírságolhatónak - azaz bizonyítottnak - a csalás a vonatkozó törvény szerint? Felkért hozzászóló: Dr. Magyar György szakjogász 14.30-14.45 Mit tehet a kiszolgáltatottság ellen a Magyar Energiafogyasztók Szövetsége? Felkért hozzászóló: Porpáczy Dezső alelnök 14.45-15.00 Mi a szerepe az ellenőrzésben, a vitás kérdések megoldásában a NFH-nak? Felkért hozzászóló: Dr. Mándi Martina fogalmazó, szolgáltatási ügyintéző Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 15.00-16.00 Interaktív óra - kérdések-válaszok, vita A rendezvény témája közérdekű, ami fogyasztóvédelmi-, tájékoztatási-, jogi szempontból vesz górcső alá fontos felelősségi kérdéseket. Számítunk a hatósági szakértőkre, a sajtó és a témában érdekelt fogyasztóvédelem hazai képviselőire! A rendezvényről tudósítás jelenik meg az Akontroll.hu weboldalon, a MÚOSZ, valamint az e-Masa weboldalán, hírlevelében és más - meghívott - sajtóorgánumokban. Szervező: TU-MÚOSZ Fogyasztóvédelmi Újságíró Klub a Társadalmi Unióval, és az A Kontroll fogyasztóvédelmi újság (web)szerkesztőségével, valamint a MÚOSZ Nonprofit és Fogyasztóvédelmi Szakosztálya együttműködésével. Jelentkezéseket várjuk május 13.-ig: info@civilkomp.hu vagy szakoszt@muosz.hu (Vajda Márta 06/30/910-1047) MÚOSZ Székház címe: Bp., VI., Vörösmarty u. 47/a Forrás: akontroll.hu
Merthogy energiára szükség van. Ez nem kérdés. De milyen áron? Az már igen...
Ezt a pénztárcájában és önérzetében mindenkit érintő kérdéskört vette górcső alá a téma hazai szakértőinek meghívásával a Társadalmi Unió-MÚOSZ Fogyasztóvédelmi újságíró klubja és az A Kontroll fogyasztóvédelmi újság szerkesztősége.
A szervezők szándékuk szerint úgy állították össze a programot, hogy abban helyt kapjon a témában érintett legtöbb oldal képviselője. A fő cél az volt, hogy egy platformon, egyidejűleg biztosítsanak lehetőséget a probléma meglétének több oldalról való körbejárására, felvázolására, valamint az esetleges közös nevező megtalálására.
A kerekasztal körül ülő felkért hozzászólók voltak: Balogh Dezső okleveles villamosmérnök, az NFH nyugalmazott szakértője, a vitát generáló cikk szerzője, a témában érintett, panaszos fogyasztók Halász Éva, dr. Éry Pál, Kőhalmi Tamás. A műszaki lehetőségeket és/vagy lehetetlenségeket tudományos bemutatóval illusztrálta Dr. Jeszenszky Sándor egyetemi docens, kandidátus, valamint Hartlein Károly a BME Fizikai Intézetének képviselője. Dr. Boross Norbert kommunikációs igazgató, és Fodor József a közműszolgáltatókat képviselő szakértők, Dr. Mérő Éva és Medvegy Magdolna fogyasztóvédők a Társadalmi Unióból, valamint Bessenyei Gábor az Energia Hivatal Fogyasztóvédelmi Osztálya, Dr. Mándi Martina fogalmazó a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság képviseletében vettek részt, a törvénykezést Dr. Török Zoltán tanácsos képviselte a SZMM-ből, és Dr. Ivanics Éva ügyvéd, valamint Imrei Józsefné és Dr. Szunyogh István igazságügyi szakértők. Jelen voltak a média képviselői, többek között a MR1 Kossuth Rádió, a Vakok Világa, a TESZT Plussz Magazin, a Vízinform online Hírügynökség, a Budapesti Helyi Lapok, az energiainfo.hu újságírói, szerkesztői.
Kinek van "igaza"?
ELŐZMÉNY, PROGRAM
