Hírek
A fogyasztóvédelem nem luxus
Közhangulat és fogyasztóvédelemA fogyasztóvédelem olyan terület, amihez úgymond, mindenki "ért", de legalábbis mindenkit érint. Fontos a fogyasztó több okból is, ugyanis az Európai Unió GDP-jének nagyobbik felét a mintegy 496 millió, az EU-ban élő magánszemély fogyasztása teszi ki. Ha nincs fogyasztói bizalom, lejtőre kerül a gazdaság. Azonban nemcsak panaszkodni kell, a fogyasztó is felelős azért, hogy többet tudjon meg saját jogairól - hangzott el a Közhangulat és fogyasztóvédelem címmel Székesfehérváron - az országos havazás ellenére, közel 600 résztvevő érdeklődésével - rendezett országos konferencián március 11.-én, négy nappal a Fogyasztóvédelmi Világnap előtt...
A nagyszabású rendezvényt a Társadalmi Unió rendezte az Európai Unió pályázati támogatásával.
Zsúfolásig megtelt a konferencia helyszínéül szolgáló Vörösmarty Színház az ország minden részéből érkező érdeklődőkkel, fogyasztóvédelmi klubok tagjaival, hogy meghallgassák a plenáris ülés előadásait és részt vegyenek a délutáni négy szekcióülés valamelyikén.
A Társadalmi Unió elnöke,
Szabó Miklós megnyitó beszédében a több mint ötszáz résztvevő előtt örömmel jelentette ki, hogy a fogyasztóvédelem immár társadalmi üggyé változott.Székesfehérvár polgármestere,
Warvasovszky Tihamér köszöntőjében kiemelte, hogy a város önkormányzata már 10 évvel ezelőtt felismerte, hogy a civil szervezetek milyen fontos szerepet vállalnak a fogyasztóvédelemben, s ennek megfelelően az önkormányzat együtt is működik velük.
A plenáris ülés filmbejátszással kezdődött: a felvételen Jacqueline Minor, az Európai Bizottság Fogyasztó- és Egészségvédelmi Igazgatóságának főigazgatója beszélt a fogyasztói bizalom elnyerésének, s a fogyasztóvédelemben egyre nagyobb szerepet kapó civil szervezetek támogatásának fontosságáról. Lehet-e egységesíteni az EU-ban a fogyasztóvédelmet? Bizonyos területeken, például a hirdetések egységes szabályozása terén igen. Ugyancsak egységesen kell visszaszorítani az illegális és tisztességtelen kereskedelmi eljárásokat. A főigazgató szavait hallgatva, bizonyára mindenkinek eszébe jutottak ezzel kapcsolatos tapasztalatai, például a csalogató reklámokról, amik azonnal vásárlásra késztetnek "csak ma", szinte kikényszerítve, hogy meggondolatlanul költsük a pénzünket. Ki ne találkozott volna olyan akciókkal, amikor a vonzóan olcsó és keresett termék, mondjuk egy guriga trappista sajt, vagy akár egy laptop, már az akció délelőttjén elfogyott a boltból...
Dr. Gulyás Kálmán, Társadalmi kapcsolatokért felelős szakállamtitkár, előadása első részében a szociálpolitika mibenlétéről és jellemzőiről szólva érdekes példát hozott fel: egy alkalommal a Petőfi Csarnok melletti bolhapiacon 1867-ből származó, kézzel írt könyvre bukkant, amit a Magyar Dohányiparnak a 19. század első feléből származó teljes szabályrendeletét tartalmazta. Élvezetes, tanulságos olvasmány volt számára, melyben már megtalálható volt a szociálpolitika: ha történetesen megbetegedett egy dolgozó, nem a dohánygyár, hanem az állam fedezte annak költségeit. A szociálpolitika fontos része a családpolitika. A család ezzel együtt fogyasztói közösséget is jelent. A családtagok ugyanakkor eltérő életkorúak, más-más szükségletekkel, igényekkel lépnek fel, s mint fogyasztók sem alkotnak homogén masszát. Azonban a termelőkkel, kereskedőkkel szemben valamennyien kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. Különösen veszélyeztetettek ebből a szempontból a gyerekek és az idősek, valamint a fogyatékkal élők.
Az előadó ismét saját példát hozott fel: autója akkumulátora tönkrement, ezért újat vásárolt. Azonban az új akku is hibásnak bizonyult. Garancialevele birtokában sem cserélték azonban ki, arra hivatkozva, hogy nem szakszervizben, hanem benzinkútnál szereltette be. A fogyasztóvédelem feladata, hogy a gyengébb pozícióban lévő és kiszolgáltatott fogyasztók érdekeit akár jogi úton is érvényre juttassa, méghozzá hatékonyan és gyorsan. Elengedhetetlen a fogyasztók megfelelő tájékoztatása a különböző civil szervezeteken keresztül, valamint oktatási segédanyagok megjelentetése, a pedagógusok felkészítése, hogy a fogyasztóvédelmi ismeretek az általános műveltség részeivé válhassanak.
A fogyasztóvédelemben a 2007-2013 közötti évekre kijelölt prioritások között a legfontosabb cél, hogy a fogyasztóvédelem össztársadalmi üggyé váljék és nőjön a társadalmi érdekérvényesítő képesség. Szükséges a korábban kiszámítható és biztos keretek eltűnésével megszűnt fogyasztói biztonságérzet megerősítése. Hogyan? A szakállamtitkárnak egy - a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatójával, Wittich Tamással tett - ellenőrzésen szerzett személyes tapasztalatai arról szóltak, hogy a kereskedők túlnyomó része tisztességes, ezért a vétkezők elleni fellépés sem drasztikus büntetéssel, hanem figyelmeztetéssel indul, a tisztességes kereskedelmi szabályok betartása érdekében. Szükség esetén azonban erőteljes hatósági fellépésre is sor kell, hogy kerüljön.

Egyenesen Brüsszelből érkezett Molnár Tamás, az Európai Bizottság Fogyasztó- és Egészségvédelmi Főigazgatósága Fogyasztóvédelmi Osztályának vezetője, aki egy kérdéssel kezdte előadását: miért is fontos a fogyasztó? Sokan ugyanis azt gondolják, hogy a fogyasztóvédelem igazából luxus. Ez azonban helytelen vélekedés. Olyan területről van szó, amelyhez, úgymond, mindenki "ért", de legalábbis mindenkit érint. Fontos a fogyasztó több okból is: mert az Európai Unió GDP-jének nagyobbik felét a mintegy 496 millió, az EU-ban élő magánszemély fogyasztása teszi ki. Ha nincs fogyasztói bizalom, lejtőre kerül a gazdaság! A fogyasztás serkenti a gazdasági növekedést, növeli versenyképességét, ezzel együtt foglalkoztatási lehetőséget teremt. A vásárlóképes fogyasztók valódi választékot kényszerítenek ki és ha tudatos vásárlók, akkor termékválasztásuk elősegíti a fenntartható fejlődést is. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szólva az előadó a nyilvánosság visszatartó erejét hangsúlyozta. Érdekes felmérés eredményét ismertette arról, hogy melyik EU-s országban reklamálnak legtöbbet a fogyasztók? Az adatok nem a termékek minőségével, hanem a fogyasztói tudatossággal vannak kapcsolatban: minél inkább bíznak jogérvényesítésük lehetőségében a fogyasztók, annál inkább tartják érdemesnek azt, hogy eljárjanak saját sérelmük ügyében. Az élen Hollandia áll, ahol száz emberből 26 felemeli szavát. Magyarország a maga 8 %-ával nem ért el túl jó helyezést, a sereghajtó Görögország, mindössze 3 %-os reklamálási aránnyal. Azonban nem csak panaszkodni kell: a fogyasztó is felelős azért, hogy többet tudjon meg saját jogairól. Ebben már különféle fogyasztóvédelmi honlapok is segítik.
Hitelt szeretnénk felvenni? Bankot kívánunk váltani? Befektetnénk pénzünket? Egy átlagos ügyfélnek bizony nem egyszerű eligazodni a pénzügyek világában. Érzékeny területe a fogyasztóvédelemnek a pénzügyi szolgáltatás. A lakossági hitelezés és a fogyasztóvédelem kapcsolatáról tartott előadásában Dr. Horváth Anna, a PSZÁF fogyasztóvédelmi osztályvezető-helyettese elmondta, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete fogyasztóvédelmi szempontból vizsgálta a különböző pénzintézetek lakossági szolgáltatásait. Szankcionálják a határidők túllépését, ösztönzik, illetve kikényszerítik a felelős szolgáltatói magatartást - például azt, hogy ne kerülhessen sor a pénzintézet részéről egyoldalú szerződésmódosításra - a pénzügyi kultúra fejlesztését, hogy a fogyasztó megfelelő informáltságon alapuló, tudatos döntést hozhasson. Sor kerül a hitelközvetítők szigorúbb szabályozására, a személyre szóló tájékoztatás számonkérésére. Jó, ha tudjuk, hogy a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartását Magatartási Kódex szabályozza. Az ügyfélnek pedig alaposan el kell olvasnia a szerződéseket, az apró betűs részekkel együtt!
Védjegyekkel sokszor találkozik a fogyasztó a termékeken. Dr. Aranyi Péter, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium munkatársa egy sajátos, új védjegy bevezetésének tervéről beszélt. A Fogyasztóbarát szolgáltatás védjegyprogram alapvető célja, hogy a felelősségteljes magatartást tanúsító vállalkozások között egyedül maradjon a jogsértéseket halmozottan elkövető, a fogyasztói jogvitákban automatikusan elutasító magatartást tanúsító gazdálkodó szervezet. A tervezet szerint a védjegyet a tisztességesen, s a szigorú kritériumrendszernek is megfelelően működő kereskedők érdemelhetik ki. A jó hírnév csak annak jár, aki arra rászolgál. A Fogyasztói Bojkott Bizottság a nyilvánosság, a civil kontroll kényszerítő erejével bírhatja jobb belátásra a tisztességtelenül működő kereskedőket, szolgáltatókat. A védjegy program szoros kapcsolatban áll a szintén bevezetés előtt álló Fogyasztóvédelmi Chartával. Ez utóbbi nem más, mint egy nyilatkozat a hazai fogyasztóvédelem magas szintű képviseletéről.
A délutáni szekcióülésen is képviselték magukat a civilek. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke, dr. Dietz Gusztávné felszólalásában arra emlékeztette a résztvevőket, mit sorolt el 1962 márciusában J. F. Kennedy amerikai elnök, Kongresszusi Üzenetében: a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a meghallgatáshoz való alapjogot. Ismernünk kell azonban fogyasztói kötelezettségeinket is: kérjünk számlát, blokkot, olvassuk el a szerződéseket! Ha elakadunk, a civil fogyasztóvédelmi szervezetek személyes tanácsadással, tájékoztató kiadványokkal, fogyasztóvédelmi fórumokkal, internetes portálokkal segítik a fogyasztót. Éljünk ezekkel a lehetőségekkel!
Március 15. a Fogyasztóvédelmi Világnap volt. Ám ne csak a világnap környékén gondoljunk arra, hogy mit tegyünk a felelős és tudatos fogyasztásunk érdekében... (írta: Szádvári Lídia)
Bővebb info, cikkek, online jogi tanácsadási felület a fogyasztóvédelmi témában: Akontroll.hu
